Nem túl vidám, ezért sem tükrözi hűen a hangulatomat, de annak ellenére tetszős:D

A csoda

Egy balkon; egy utca sárga neonfényben lubickol, s az ismeretlen város láttán olyan érzésem támad, mintha már jártam volna itt; nem egyszer nem kétszer... mintha már nagyon régen a részévé váltam volna mindennek, ami most körülvesz... nem ismerem, mégis: szeretem ezt a várost. Egy konyha, egy fityegő hangszóró a toaletten, néhány festmény, két teknős, rengeteg szín és egy ragyogóan bájos és elragadó mosoly... amit mára olyanyira megszerettem, hogy örökké életem részévé tettem meg!

Az egyszerű történet

A fiú a változások korába született. Az időben, mikor még eszét sem tudta a dolgok kényelmesen egyszerűek voltak, nevezhetném egyhangúnak is. Azt az érzést keltették az emberben, mintha néhány megsárgult, a dohtól bűzlő, padlásszagú képet tartana a kezében. De ebben az időben az emberek mégis biztonságban élhették szürke hétköznapjaikat. Nem volt szükségük a globalizált társadalom agyoncivilizált csodáira. Egészséges társadalom, szerető édesanyák, dolgozó apák, kis választék, nagy lagzik, valódi temetések, szigorúbb elvárások. A tyúk tyúk maradt, a malac nem fertőzött és a pálinka fertőtlenített... egy tökéletesen fenttarthatatlan rendszer. Igaz bizonyos dolgok máig sem változtak, viszont a fiú felnőtt és a világ közben elöregedett.(folyt köv.)

Útállak!!!

Szerelmes vagyok mint még soha!

...egy KÉK!!!! szempárba

:D

lassan irok valamit:D

Minap összegzése:

szétcsúszás... szürkeállományrobbantás, real-time stop-motion bullettime halál...

hát GET HIGH!!

ezzel nem lehet betelni...

Aconitum Virorum

avagy

Csendélet a sziklakertben

Belép a roskadozó viktoriánus házba... Az ajtó nyikorogva feljajdul. A padlón mélyen hever a por, szemétbe és állati ürülékbe burkolózva; fény aligha szűrődik be a maszatos, bedeszkázott ablakokon. Szemben a folyósó elveszik a jelen tegnapokat rikoltozó magányába. A falakról sóhajtozó tapétákon penész, sár, húgyfoltok. A villanyvezetékek a plafonból jelzik, hogy ott egykoron cicomás csillár libegett. Jobb oldalt leszakadt beltéri lépcső mered a nagy fekete semmibe. Nyers hús, oszló patkányszag fintorog a levegőben. Bal oldalt boltív, tovább a szalon, melyben egy öreg, kiégett kandalló ásít. A terem üres, rengeteg szemét, vakolat, mocskos tapétafoszlányok és Ő - egy demolált, ócska kárpittal bevont heverőn elnyúlva, a nincstelen sivárság közepén; meztelen testén a besurranó alkonyat néhány lopott sugara táncol, ahogy vonaglik a piros kanapén, melynek színe egybevág ajkainak vérvörös kontúrjaival. A szoba lassan, mint egy ócska vödör, megtelik nedves sóhajokkal; apró, rózsaszín mellbimbói keményen meredeznek az ég felé gömbölyű melleiről; patyolattiszta, hófehér bőre őrülten sikoltja át a poros félhomályt... Csak áll és bámul kikerekedett szemekkel; a romos boltív alól nézi a nőt, aki örűlt szenvedéllyel csúsztatja tenyerét fel alá tökéletes testén. Combjai feszülnek, hasfala keményedik, hosszú nyakán megjelenik egy lüktető ér, melyen kanyarog egy csepp izzadság s óvatosan legördül a kulcssontjára. Fejét hátrahajtva körbenyalja ajkait... Mikor lángolva elér a csúcsra megdermed, majd ellazul és elernyed. A férfi még mindig mozdulatlan áll a leélt küszöbnél a boltív árnyékában s lopva legelteti szemét a kreatúrán; aki, mint a holtak; pislantás nélkül mered a plafonra; lassan, magát megtámasztva felüll. Erejét vesztve kiül a kanapé szélére, szembe a férfival. Erősen összezárt combjaira hajtja fejét, bele a tenyerébe, miközben keményedő bimbói érintik fehér lábait és zokogni kezd. Esőt sír az éterbe. Hibátlan hátán kirajzolódnak az izmok a halk zokogástol. Csapzott fekete haja majdnem a földet súrolja. Belekapaszkodik valami huzat, meglibben s megmutatja a megsárgult esőcseppeket, melyek óvatosan kúsznak le a hófehér, tündéri lábakon; lábfejéről a mocskos fapadlóra, hogy megtöltsék a termet a friss eső illatával.

Hirtelen felpillant, nekidől a kanapé háttámlájának s csábos tekintetével figyeli a férfit. Mintha tudná, hogy az látta a rituálét. Mintha mindezidáig őrá várt volna. Sötétkék már-már lilás írisze izzik a könynektől, ajkait mégis mosolyra húzza. Teste, mint a Hold, átragyogja a felkavarodott port. Kivillanak a fogai, ahogy hangosan felnevet. A férfi elvarázsolva szédül el a pokol bejáratában, mikor a nő egy újabb hirtelen mozdulattal kitárja combjait és megmutatja mindenét, kitárulkoznak szirmai... Kézfejét a térdéről indítja, s lassan közeledik combja belső falán nedves virágához. Nem veszi le szemeit a férfiról. Egyre közelebb csábítja, mint préda a ragadozót. Ujjaival kéjesen köröz szeméremajkain, miközben másik kezével csiklóját izgatja. Fejét újfent hátrahajtja, a nyitott szája sarkán kipirult arcára csordul némi nyál ,majd cseppen a csontos vállára. Lassan őrült eksztázisba ringatja magát. Szirmai ontják magukból a mézédes nedüt, mely a vörös kanapét bordóra festi halkan kígyózó, feszes feneke alatt. Az alak a boltív alatt már megfeletkezett róla merre jár, hogy ki ő valójában és honnét jött; kikerekedett szemekkel, lassan közelít. A szoba falai leomlanak előtte beszűkült tudatállapotában. Apró léptekkel araszol előre, mint aki a sötétben tapogatózik, majd megtorpan.

Az élvezet zaja betölti az öreg házat. A hosszú ujjak, melyek fel alá siklanak, most mélyen a hüvelybe hatolnak, a nő az égető kéjtől megvadulva egy pillanatra meggörbül. Bal kezét csiklójáról szeméremdombjára csúsztatja, lassan halad felfelé tökéletes hasán, miközben másik keze megfeszül, az izomzat óvatosan kirajzolódik. Csuklója ritmusra mozog, ki-be, egyre erősebben, egyre gyorsabban. Szapora lélegzete párát vet az éterbe. Mellkasa ezüstben csillog az izzadtságtól. Bal keze eléri melleit és vadul belekapaszkodik, tenyere kemény mellbimbóin köröz. Hosszú sóhajok ölelik a szemétben úszó termet. Beleharap alsó ajkába, majd nyelvével megnyalja azt. A férfi pedig újra elindul a sötétségbe, ezúttal hevesebben, már-már rohanva, át a romokon; megbotlik és ama pillanatban, mikor térdre zuhan a mocskos kanapé előtt, a nő kővé dermed és sikoltva élvez el. Egész teste beleremeg az orgazmusba. Levegőért kapkod, miközben a lábai előtt heverő tébolyult áhitattal nézi az élvezetbe vadult testet. Őrület sugárzik a szemeiből. A nő kihúzza ujjait és élettelenül leengedi kezeit maga mellé. Táncol a csillár, táncol a plafon keringőzik a kanapé, ahogy lassan abbamarad a remegés. Felemeli a fejét és gúnyos tekintetét a térdeplőre szegezi. Erőtlenül előrehajol, ujjait még egyszer magába mártja, majd a férfi ajkaira tapasztja, aki a szájába veszi azt és lenyalja minden cseppjét. Közben a mezítelen lény hangos hahotába kezd, amit az esdeklő észre sem vesz a vad mámorban.

Néhány másodperc elteltével a nő egy erős mozdulattal elrántja a kezét, arcon csapja a férfit és újra elejt egy őrült kacajt, aminek hatására az alak feleszmél öntudatlanságából; hirtelen lábra állna, de úgy zuhan a szemétbe, mint egy darab kő. A méreg egy szempillantás alatt szétterjedt a testében, légzése elnehezedett. Az egész szoba elmozdult a tengelye mentén, elindult és hömpölygött lefelé az ördögi csendbe. A szívverése, mint egy kimerült falióra; egyre erőtlenebbül és egyre lassabban zajongott saját fejében. Hallotta, ahogy lecseng az élete és eltünik a porban. A nő láthatóan jól szórakozott az elmúláson. Kegyetlen kacaja a férfi tudatában gyorsan halkult és távolodott, mígnem teljesen megszünt. Az idegen pedig kilehelte magábol az életet.

A meztelen szépség néhány percig még nézte a halottat, elejtett egy fintort, mikor letörölte arcáról az izzadtságot; majd felállt átlépett felette és a hátsó ajtón távozott a virágoskertbe.

Fákon szellemek...

2+2=5

Újjászületés

Sikeres lett a Makrovizsga ;) Maradunk! Nagyonnagyonnagyon köszönök mindenkinek minden lelki támaszt és segítséget!
Ez egy jó nap:)

egy másodrpercnyi gondolat

Éjjel guerilla támadás, az ablakom alatt. Már csak két napom maradt!
Hétfőn dékáni vizsga, mehetek be megnézni hogy dobnak ki az egyetemről... Ha mennem kell, hát elnézést kérek a barátaimtól, akik maradni szerettek volna látni engem és jómaguk maradni kényszerülnek; neharagudjatok, hogy önkényesen elvonulok, ha úgy lesz. De ígérem hogy az év folyamán néha-néha meglátogatlak ám benneteket, elmondjuk egymásnak milyen fosul zajlik ez az év is később meg megöregszünk...

DAT DEUS CUI VOLT

Egy szerintem igen érdekes (és kedves:) ember érdekes gondolatai:

-egy különc királylyány szösszenetjei-

részlet a fárol

Fogd azt a kurva időt és kend a hajadba... a füled mögött éppen jó helye lesz, ha majd kék rószabimbók kelnek ki belőle! Hogy hol lesz szebb és mikor lesz szép az örökre meghatározatlan marad.
De én nem várom meg!
De én nem ejtőzöm itt veled tovább, amíg kirohadnak mindannyiunk szaros belei...
De mert én fogom a sátorfámat, kikaparom amim még maradt és útnak indulok, hogy életet leheljek egy fába, aki átvezet a következő viharon!
Nem kell több szél, meg a csillagok, vidd ha akarod nem pereskedek. Tiéd lehet a bor meg az ágy is. Keféld meg a kutyát! Egyél könyvet! Égess embert... és leszarom már, mert engem többé nem látsz! Ha meg a tested zabáltatod fel a majmokkal, tedd meg hogy kamerára veszed, eladjuk pornónak. Barna, vörös, néma meg égszinkék: mind a szádba, de vigyázz mert mosódnak mosolyod kontúrjai. Anyukám mondta: "a mintavételi hiba tényezője erre a fejezetre pluszmínusz a köztes év", énmeg kinevettem, de már belátom, hogy igaza volt...
Utálom, hogy néma vagy amikor a fülembe üvöltesz!
Utálom, hogy lábatlanul rohansz előre!
Utálom, hogy kivájt szemekkel csavargatod a csábos tekinteted!
De a legjobban azt utálom amikor szív nélkül próbálsz meg szeretni!
Nyomor a neved....

2009. augusztus 21./hajnal félhárom... valami ma, most, ebben a néhány pillanatban másodpercek alatt eltörött bennem... hogy mi volt, azt soha senki sem fogja megtudni