Koros fák gyökereiből lesz a haláltól a dús koronákig az élet. Élettől halálig és fordítva versenyzünk a kéreg barázdai közt fel s alá mi hangyák, mint árva szellemek a meg nem nevezett országúton. Keveredünk, ösztönösen szüntelenül, keringünk ösztöntelenül íratlan pályakon, melyeket oly sokszor bejártak már, leragták, nálunknál nagyobb lények sekélyes medreiket ásván. Halálból haladunk s fel az életbe tesszük önmagunkat. Átalakulunk, zöldellünk, ragyogunk, mutatjuk a napnak hiú örökkévalóságunk, mígnem egy szárnycsapás ideje alatt megjelennek örökségünk első jelei, létezésünk lassan elérkezik végének kezdeteihez, majd beköszön az örökké visszajáró ősz is, hogy gunyoros vigyorral az arcán zörgesse mulandóságunk béklyóit. Az idö. Az idő újra órajára mutatva az égbolton integet, megzizzen a lomb, majd az első szellő, mint gyengéd szerető egy kiadós dugás után, angyali mozdulatokkal cirógatja egyre fáradó tekintetünk. Elsétál kecsesen, majd kisvártatva vissza siet, jeges arccal visszatér, hogy megtépázza, felperzselje becsvágyó lényünk összes hiú gondolatát. Minduntalan erősodni latszó megszűntetni akarása sárgábbra és fakóbra festi egykoron fiatalon zöldellő sziveinket. S mikor elsodor már csupán a halhatatlanok kapaszkodnak az ágak közt, kényelmes fotelekből nézik hogyan halnak meg az élni vágyók egy lángoló szeptemberi hajnalon.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Belőlem szólnak a kürtök
- Összevisszaélet
- „Ha akarom, ha nem, mindent el kell mondanom neked. Különös befolyásod van reám. Ha egyszer bűnt követnék el, idejönnék és bevallanám teneked. Te pedig megértenél.” (Oscar Wilde)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése