Kattan a ravasz, csattan a kakas, dördül a lövés, süvít a felismerés, mely átvezet minden kopott hajnalon. Utat mutat s közben gúnyolódik az időn, a téren, az anyagon, kineveti minden kicsinyes, önbíráskódó éneteket... szöget üt a fejemben és nézd, hogy gurul, az élőket hátra hagyva gördül a bolondok aranya bele a zsebedbe. Meredek a lejtő, de egyet se félj, hamarosan a testedhez ér. Bele a zsebedbe. Ott nyújtózik majd minden értelem, mit itt keresve sem lelhetsz. Így hát, ha tanácsra fanyarodnál az értelmet a zsebedben keresd, máshogyan csak az Isten szele süvít majd homloklebenyed kiégett labürinthoszaiban, hogy kislányos könnyeket csaljon elő arcod legsötétebb poklaiból. Onnét ordít, bömböl a világra minden formalin szagú angyalod, mit az évek zománcos tornácán meg nem zaboláztál. Ez a követendő büntetése minden lénynek, kit még nem tett álattá az élet...