Lepergethetünk megannyi lehetséges jövőt és valaha volt múltat, az egész élet így is csak nagy emlékezések és találkozások egyveleg elegye. Az idő gumiszagú zacskókba csomagol, elrabol és olyan járhatatlan ösvényeken rohan, nyakában a lelkeddel, melyeket még egyetlen madár sem jelölt ki halandó részére. A tétova talaj pedig, melyen létezned kellene, messze van a sóvár pálinkagőzös égbolttól, melyet huncut szemű, harmatos fecskék álmodtak bele egyetlen szíved szépségtől duzzadó, tintaszagú vermébe. Meg sem kérdezd honnét tudom, mert úgyis hazudna minden zabolátlan szavam.

néha-néha furcsa játékokat űz velünk a lét is, mintha örökös sokszínűségét bizonygatná egy-egy, a saját szórakoztatására kitalált bujdosóval. az egyik pillanatban még itt van, a másikban már amott. én pedig loholok, hogy elérjem, hogy végtelenszer vetődjek utána és nagy robajjal érjek földet gyerekes vigyorral arcomon, de óvatlanul otthagyok magamból sok kis darabot, így szóródok ezer törött cseréppé.

ha nem érted ne próbáld megérteni. én sosem értem csak létezem