holvoltholnem...

Most jó... most pára vagyok! Egy közlekedési lámpa zöld fényében lubickolva járom az utcákat. A Zöld velem tart. Pirosra is vált néha, megállok egy szusszanatra. Azt mondom szussz... később újra tovább lubickolok. Hopp egy útpatka... beléakad az apró lábujj, a pára orra bukik. Fájdogál, de feláll és továbblibben, mert Ő... ő csak egy kis pára, mint a kis ő. Este szép a Zöld. A Piros félelmetes, de segít, hogy szusszanjak. Kell a Piros. Sárga nincs... ez olyan béna lámpa. De szeretem, mert messze kísér. És mikor kiérünk a város útvesztőjéből már látom a világ végét. Itt kéne leugrani... meredek, de a pára halhatatlan. Kicsit majd fáj, de odalent megpihenek. Meghát, van velem egy Zöld, ami néha Piros. Megyünk.