A csoda

Egy balkon; egy utca sárga neonfényben lubickol, s az ismeretlen város láttán olyan érzésem támad, mintha már jártam volna itt; nem egyszer nem kétszer... mintha már nagyon régen a részévé váltam volna mindennek, ami most körülvesz... nem ismerem, mégis: szeretem ezt a várost. Egy konyha, egy fityegő hangszóró a toaletten, néhány festmény, két teknős, rengeteg szín és egy ragyogóan bájos és elragadó mosoly... amit mára olyanyira megszerettem, hogy örökké életem részévé tettem meg!

Az egyszerű történet

A fiú a változások korába született. Az időben, mikor még eszét sem tudta a dolgok kényelmesen egyszerűek voltak, nevezhetném egyhangúnak is. Azt az érzést keltették az emberben, mintha néhány megsárgult, a dohtól bűzlő, padlásszagú képet tartana a kezében. De ebben az időben az emberek mégis biztonságban élhették szürke hétköznapjaikat. Nem volt szükségük a globalizált társadalom agyoncivilizált csodáira. Egészséges társadalom, szerető édesanyák, dolgozó apák, kis választék, nagy lagzik, valódi temetések, szigorúbb elvárások. A tyúk tyúk maradt, a malac nem fertőzött és a pálinka fertőtlenített... egy tökéletesen fenttarthatatlan rendszer. Igaz bizonyos dolgok máig sem változtak, viszont a fiú felnőtt és a világ közben elöregedett.(folyt köv.)

Útállak!!!

Szerelmes vagyok mint még soha!

...egy KÉK!!!! szempárba

:D

lassan irok valamit:D

Minap összegzése:

szétcsúszás... szürkeállományrobbantás, real-time stop-motion bullettime halál...

hát GET HIGH!!

ezzel nem lehet betelni...

Aconitum Virorum

avagy

Csendélet a sziklakertben

Belép a roskadozó viktoriánus házba... Az ajtó nyikorogva feljajdul. A padlón mélyen hever a por, szemétbe és állati ürülékbe burkolózva; fény aligha szűrődik be a maszatos, bedeszkázott ablakokon. Szemben a folyósó elveszik a jelen tegnapokat rikoltozó magányába. A falakról sóhajtozó tapétákon penész, sár, húgyfoltok. A villanyvezetékek a plafonból jelzik, hogy ott egykoron cicomás csillár libegett. Jobb oldalt leszakadt beltéri lépcső mered a nagy fekete semmibe. Nyers hús, oszló patkányszag fintorog a levegőben. Bal oldalt boltív, tovább a szalon, melyben egy öreg, kiégett kandalló ásít. A terem üres, rengeteg szemét, vakolat, mocskos tapétafoszlányok és Ő - egy demolált, ócska kárpittal bevont heverőn elnyúlva, a nincstelen sivárság közepén; meztelen testén a besurranó alkonyat néhány lopott sugara táncol, ahogy vonaglik a piros kanapén, melynek színe egybevág ajkainak vérvörös kontúrjaival. A szoba lassan, mint egy ócska vödör, megtelik nedves sóhajokkal; apró, rózsaszín mellbimbói keményen meredeznek az ég felé gömbölyű melleiről; patyolattiszta, hófehér bőre őrülten sikoltja át a poros félhomályt... Csak áll és bámul kikerekedett szemekkel; a romos boltív alól nézi a nőt, aki örűlt szenvedéllyel csúsztatja tenyerét fel alá tökéletes testén. Combjai feszülnek, hasfala keményedik, hosszú nyakán megjelenik egy lüktető ér, melyen kanyarog egy csepp izzadság s óvatosan legördül a kulcssontjára. Fejét hátrahajtva körbenyalja ajkait... Mikor lángolva elér a csúcsra megdermed, majd ellazul és elernyed. A férfi még mindig mozdulatlan áll a leélt küszöbnél a boltív árnyékában s lopva legelteti szemét a kreatúrán; aki, mint a holtak; pislantás nélkül mered a plafonra; lassan, magát megtámasztva felüll. Erejét vesztve kiül a kanapé szélére, szembe a férfival. Erősen összezárt combjaira hajtja fejét, bele a tenyerébe, miközben keményedő bimbói érintik fehér lábait és zokogni kezd. Esőt sír az éterbe. Hibátlan hátán kirajzolódnak az izmok a halk zokogástol. Csapzott fekete haja majdnem a földet súrolja. Belekapaszkodik valami huzat, meglibben s megmutatja a megsárgult esőcseppeket, melyek óvatosan kúsznak le a hófehér, tündéri lábakon; lábfejéről a mocskos fapadlóra, hogy megtöltsék a termet a friss eső illatával.

Hirtelen felpillant, nekidől a kanapé háttámlájának s csábos tekintetével figyeli a férfit. Mintha tudná, hogy az látta a rituálét. Mintha mindezidáig őrá várt volna. Sötétkék már-már lilás írisze izzik a könynektől, ajkait mégis mosolyra húzza. Teste, mint a Hold, átragyogja a felkavarodott port. Kivillanak a fogai, ahogy hangosan felnevet. A férfi elvarázsolva szédül el a pokol bejáratában, mikor a nő egy újabb hirtelen mozdulattal kitárja combjait és megmutatja mindenét, kitárulkoznak szirmai... Kézfejét a térdéről indítja, s lassan közeledik combja belső falán nedves virágához. Nem veszi le szemeit a férfiról. Egyre közelebb csábítja, mint préda a ragadozót. Ujjaival kéjesen köröz szeméremajkain, miközben másik kezével csiklóját izgatja. Fejét újfent hátrahajtja, a nyitott szája sarkán kipirult arcára csordul némi nyál ,majd cseppen a csontos vállára. Lassan őrült eksztázisba ringatja magát. Szirmai ontják magukból a mézédes nedüt, mely a vörös kanapét bordóra festi halkan kígyózó, feszes feneke alatt. Az alak a boltív alatt már megfeletkezett róla merre jár, hogy ki ő valójában és honnét jött; kikerekedett szemekkel, lassan közelít. A szoba falai leomlanak előtte beszűkült tudatállapotában. Apró léptekkel araszol előre, mint aki a sötétben tapogatózik, majd megtorpan.

Az élvezet zaja betölti az öreg házat. A hosszú ujjak, melyek fel alá siklanak, most mélyen a hüvelybe hatolnak, a nő az égető kéjtől megvadulva egy pillanatra meggörbül. Bal kezét csiklójáról szeméremdombjára csúsztatja, lassan halad felfelé tökéletes hasán, miközben másik keze megfeszül, az izomzat óvatosan kirajzolódik. Csuklója ritmusra mozog, ki-be, egyre erősebben, egyre gyorsabban. Szapora lélegzete párát vet az éterbe. Mellkasa ezüstben csillog az izzadtságtól. Bal keze eléri melleit és vadul belekapaszkodik, tenyere kemény mellbimbóin köröz. Hosszú sóhajok ölelik a szemétben úszó termet. Beleharap alsó ajkába, majd nyelvével megnyalja azt. A férfi pedig újra elindul a sötétségbe, ezúttal hevesebben, már-már rohanva, át a romokon; megbotlik és ama pillanatban, mikor térdre zuhan a mocskos kanapé előtt, a nő kővé dermed és sikoltva élvez el. Egész teste beleremeg az orgazmusba. Levegőért kapkod, miközben a lábai előtt heverő tébolyult áhitattal nézi az élvezetbe vadult testet. Őrület sugárzik a szemeiből. A nő kihúzza ujjait és élettelenül leengedi kezeit maga mellé. Táncol a csillár, táncol a plafon keringőzik a kanapé, ahogy lassan abbamarad a remegés. Felemeli a fejét és gúnyos tekintetét a térdeplőre szegezi. Erőtlenül előrehajol, ujjait még egyszer magába mártja, majd a férfi ajkaira tapasztja, aki a szájába veszi azt és lenyalja minden cseppjét. Közben a mezítelen lény hangos hahotába kezd, amit az esdeklő észre sem vesz a vad mámorban.

Néhány másodperc elteltével a nő egy erős mozdulattal elrántja a kezét, arcon csapja a férfit és újra elejt egy őrült kacajt, aminek hatására az alak feleszmél öntudatlanságából; hirtelen lábra állna, de úgy zuhan a szemétbe, mint egy darab kő. A méreg egy szempillantás alatt szétterjedt a testében, légzése elnehezedett. Az egész szoba elmozdult a tengelye mentén, elindult és hömpölygött lefelé az ördögi csendbe. A szívverése, mint egy kimerült falióra; egyre erőtlenebbül és egyre lassabban zajongott saját fejében. Hallotta, ahogy lecseng az élete és eltünik a porban. A nő láthatóan jól szórakozott az elmúláson. Kegyetlen kacaja a férfi tudatában gyorsan halkult és távolodott, mígnem teljesen megszünt. Az idegen pedig kilehelte magábol az életet.

A meztelen szépség néhány percig még nézte a halottat, elejtett egy fintort, mikor letörölte arcáról az izzadtságot; majd felállt átlépett felette és a hátsó ajtón távozott a virágoskertbe.

Fákon szellemek...

2+2=5

Újjászületés

Sikeres lett a Makrovizsga ;) Maradunk! Nagyonnagyonnagyon köszönök mindenkinek minden lelki támaszt és segítséget!
Ez egy jó nap:)

egy másodrpercnyi gondolat

Éjjel guerilla támadás, az ablakom alatt. Már csak két napom maradt!
Hétfőn dékáni vizsga, mehetek be megnézni hogy dobnak ki az egyetemről... Ha mennem kell, hát elnézést kérek a barátaimtól, akik maradni szerettek volna látni engem és jómaguk maradni kényszerülnek; neharagudjatok, hogy önkényesen elvonulok, ha úgy lesz. De ígérem hogy az év folyamán néha-néha meglátogatlak ám benneteket, elmondjuk egymásnak milyen fosul zajlik ez az év is később meg megöregszünk...

DAT DEUS CUI VOLT

Egy szerintem igen érdekes (és kedves:) ember érdekes gondolatai:

-egy különc királylyány szösszenetjei-

részlet a fárol

Fogd azt a kurva időt és kend a hajadba... a füled mögött éppen jó helye lesz, ha majd kék rószabimbók kelnek ki belőle! Hogy hol lesz szebb és mikor lesz szép az örökre meghatározatlan marad.
De én nem várom meg!
De én nem ejtőzöm itt veled tovább, amíg kirohadnak mindannyiunk szaros belei...
De mert én fogom a sátorfámat, kikaparom amim még maradt és útnak indulok, hogy életet leheljek egy fába, aki átvezet a következő viharon!
Nem kell több szél, meg a csillagok, vidd ha akarod nem pereskedek. Tiéd lehet a bor meg az ágy is. Keféld meg a kutyát! Egyél könyvet! Égess embert... és leszarom már, mert engem többé nem látsz! Ha meg a tested zabáltatod fel a majmokkal, tedd meg hogy kamerára veszed, eladjuk pornónak. Barna, vörös, néma meg égszinkék: mind a szádba, de vigyázz mert mosódnak mosolyod kontúrjai. Anyukám mondta: "a mintavételi hiba tényezője erre a fejezetre pluszmínusz a köztes év", énmeg kinevettem, de már belátom, hogy igaza volt...
Utálom, hogy néma vagy amikor a fülembe üvöltesz!
Utálom, hogy lábatlanul rohansz előre!
Utálom, hogy kivájt szemekkel csavargatod a csábos tekinteted!
De a legjobban azt utálom amikor szív nélkül próbálsz meg szeretni!
Nyomor a neved....

2009. augusztus 21./hajnal félhárom... valami ma, most, ebben a néhány pillanatban másodpercek alatt eltörött bennem... hogy mi volt, azt soha senki sem fogja megtudni

Másodpercnyi kábulat (interaktív szórakozás)

- Ragadd meg a hozzád legközelebb levő könyvet
- Lapozz az 56. oldalra
- Keresd meg az 5. mondatot
- Írd ki a blogodra
- Másold hozzá ezeket a szabályokat
( Ne a legjobb könyvedet keresd, hanem tényleg csak ami legközelebb van éppen hozzád. )

"A kemencében fütyölt a szél, a vödörben hártyát vetett a víz, didergett az egész világ" (Mészöly Miklós - Az elvarázsolt tűzoltózenekar)

forrás: BellaLuna Blogja

Ne vegyetek komolyan...

Rájöttem a boldogság képletére:

A probléma gyökere:

Y=K^0,4.(E.L)^0,6

Ebből y= k^0,4

Továbbá:
a boldogság megtakarítása: s=25%=0,25
a boldogság amortizációja: δ=5%=0,05
a népességnövekedés üteme: n=2%=0,02
a technikai haladás meg: g=3%=0,03

A boldogás megoldásának képlete pedig:
0=s.f _(k)-(δ+n+g).k ^*

Behelyettesítve:
0=0,25.k^0,4-(0,05+0,02+0,03).k ^*
Rendezve pedig azt kapjuk, hogy:
0,25. k^0,4/k ^*=0,1 /. ( )⁵
0,000976. k²/ k⁵=0,00001
0,000976/0,00001= k³
k³=97,6 /. ( )^1/3
k=4,61

Végeredményben pedig:
y= 4,61^0,4
Tehát az egy főre jutó stacionáris boldogság eredménye: y=1,48

Hurrá! Örüljünk!

Recept

Mély levegő, meg egy csipet nyújtózás;
("People they come together")
Csak fekszel az ágyadon és bámulod a falad,
("People they fall apart")
Megjelenik a fintor a szád szélén, a hajadra Nap süt
("No one can stop us now ")
És ezredszer is rájösz, miután kilencszázkilencvenkilencszer elfelejtetted már,
("Cause we are all made of stars")
Hogy nem is olyan szörnyű ez
("Efforts of lovers")
Meg a lenni...
("Left in my mind")
Ha pedig másképp akartad
("I sing in the reaches")
Teljesen mindegy már ki hogyan akarta...
("We'll see what we find")
Meg a mosoly a szád szélén.

de minek...

értelmetlenség

ma állnak - kocsonya Hold, meg
a csillagok,
tudom, hisz láttam: füstbe ment
kis hézagok
voltak az égen, én meg
jó, hogy nézem csak
kár, mert nehezen értem...
sziréna szól, cigim szól,
lenézek még
nem túl magasról. Kapaszkodik a szél is, füstöl
sikit föl a "miért is?" meg a holnap,
hogy nincs már itt csak
kevés dolga, aztán ugysem volna
maradása...
főzelékes darakása!

Kényszeres

Lépcsők

Tortás kényeszeres ténfergés
voltunk, s mikor tegnap csapódtak
fejünknek gondos gondolatok,
mondtad; többet nem mondhatok!
Lepedő kanyarok, szenes fakarok
fogtak közre, hogy még egyzser, utoljára
akasszanak néhány gyennyes kis szögre...

Volt paradicsom meg hányás a falon,
meg kékszivárvány; s mondtam:
megdughatod kedves majom.
Hadd röhögjünk némán párat,
hadd maradjon ajtó, ablak, kisbejárat.
Menetelj bélsár, menetelj fogtömés...

Menetelj kis barátom, mámorító feledés!

Antimotion

Áll egy robusztus fűzfa a tóparton, odaszökdelek alá s felnézek.
Megnézem az eget, a napsugarakat, lesem mily kecsesen táncolnak a szomorú levelek közt; arany foltokat festenek a világra...
Nyújtózom, elérem és letépek egy darabot, mire a fűzfa felém fordul és akkorát basz a homlokomra hogy összeszarom magam a nevetéstől, a tóig meg sem állok repülni.
Periférikus idegrendszer sérül, koponyatörés, medence csonttörés, nyílt gerincsérülés, kivérzés és halál... haleledeltralala....

menj a Holdra....

Féregjárat

kapaszkodj akkordba
mer' holnap mégy a Holdra,
megy veled a világ, az én meg
lentről nézi, mit főz anyám
vasárnapi ebéd gyanánt...
tekerek csillagot, hogy
vidd magaddal tegnapi jónapod
majd, lobogtass képet,
hívj!
ha felébredt.
ha meg úgymarad már
leszarom, ragasztunk rá
bélyeget,
később úgyis lenyalod.
jómagam meg maradok,
ültetek fát, fapadot,
papírújság, lepedő,
valami
ágyamban hagyott levegő
leszel, de megnézlek
néha,
s kiszellőzik az ágy,
végre egyszer - majd;
talán holnap,
ha az a májfa is kihajt.

Hiperkarma - Vétó

abban bízz aki lettem más már úgysem érkezik helyettem ide ma hogy szóljon:
az hogy a dolgod a világgal elmúlt azt még nem jelenti hogy véged
a vége csak akkor jön csakis annak jut akinek én is járok
csak amikor én is mennék akkor és ahhoz akin át is léphetek egybõl
odabök az ujjad mindig
vétó!hékás ébredj!az összes életed közül ez a mostani marad a végszó
a végszó magasan maga a lényeg a lényeg a lényeg:
mától esélye nincsen a hangnak eszébe nem jut a fénynek
szinkronizálni a szádat szintetizálni a képed
könnyebb betonra verni a sátrat elõbb a nyakadba varrom a várost minthogy
a fejedbe verjem a véred hallgat a szócsõ nem fog az átok nem hat a méreg
mától egyik se képes
psz!lehet igazad úgy is hogy oda se nézel hogyan adod át a szíved a száddal
ha nem bírod el szólj!
legyen igazad!
lehet igazad úgy hogy oda se nézel!
akik elpusztultak azok újrajönnek akik újrajöttek azok elpusztulnak
ugyan dehogy börtön ugyan dehogy játék aki nem vállalja be hogy szénné ég
az is ugyanúgy a nap alatt marad ahol a legjobb esetben sincsen helye semmi újnak
és ugyanúgy éghet
égetik!
addig amíg el nem ismeri hogy õ is csak égni jött ide ha engem kérdezel errõl
ebben még talán nekem se higgy a véleményedet a véredre bízd a véred
a véred rád vall a véred
a véred rád vall rád és soha nem ellened
a véred a véred rád vall egyedül rád

rád de te soha nem engeded

Ő lenne az?

Címnélkül részegen őszintén

Milyen úgy boldognak lenni, hogy tudod, hogy az vagy, de többszöri felszólításra sem hiszed el saját magadnak, hiába töröd magad. Pillanatok kérdése az egész; megteheted, hogy egyik pillanatban elhiszed, de a másikban rádöbbensz, hogy nemigaz; aztán mikor rádöbbentél megpróbálod leerőszakolni a saját torkodon, mert kötelezed magad, hogy elhidd, mivel az előző percben még boldog voltál; felnéztél és lattad milyen szép kék az ég... mégis; most mégsem érzed jól magad a saját bőrödben. Cserélnél az első jött-menttel, akiről a boldogság sugárzik, mégsem hiszed el, hogy boldog, hisz ugyanaz a szerencsétlen balfácán, mint Te magad vagy; elhiteti saját magával, hogy boldog, annak is látszik, annak is érzik, Te magad is pillanatnyi boldogságot érzel, mikor megpillantod, mert ő maga is csupán attól boldog, hogy meg tudja mutatni a világnak, hogy az, mialatt gyötrődik, gondolkodik, emészti önmagát és rádöben, hogy számára is a purgatórium, az egyetlen megtisztulás az, hogy másokban azt az érzést képes kelteni, hogy az élete jó; úgy, ahogy megy, ahogy áll, ahogy meglátják, ahogy megpillantják. Az egyteln dolog, amiért érdemesnek tartja szaros életét az, hogy mosolyogni lát embereket maga körül, azt is annak köszönheti, hogy önmaga mosolyog. De mikor rádöbben, mintha értelmetlenné válna az egész. Ha mindenki szenved, csak idő kérdése, hogy midenki rádöbbenjen, hogy csak azért vág boldog arcot, hogy másnak egy másodpercnyi boldogságot okozzon vele. Megbaszhatja saját magát, megbaszhat mást is; semmivel sem kerül majd közelebb a boldogsághoz, hacsak nem talál magának egy oylan szórakozást, amelyel eltaszítja magát a világ tudatosságátol; attól az apró szösszenetnyi világtól, amelyben a lába érinti a földet. Lehet maga a boldogság csak egy másodpercnyi hirnév, amelyet akkor szerzünk magunknak, amikor egy tökidegen embert szembejövet megörvendeztetünk egy mosollyal és őt magát is mosolyra derítjük ez által. Mintha a boldogság csak az az egy pillant lenne, amikor azt a két mosolyt összeérintjük. Valami szabálynak léteznie kell, amely kimondja mi a boldogság... lassan arra a következtetésre vagyok köteles jutni, hogy ezt a pontot csupán akkor érjük el, mikor kikapcsoljuk saját szaros, tudatos énünket és írunk néhyán értelmetlennek tűnő sort arról, mit jelent a boldogság, mialatt rájövünk, hogy az nemmás csupán egy másodperc az utcán, mikor két Idegen ember egy szekundumra összeér és a mosoly erejével eggyé válik. Talállkoznak, s az egyik megengedi, hogy boldognak mutassa magát, mivel a másik szimpátiát ébreszt benne, s az által, hogy mosolyra fakasztjuk egy szempillantásra összeérünk az ő mosolyával. Eltelik néhány másodperc, hirtelen megfeledkezünk arról, merre tartunk, hogy a földhöz nőttek lábaink, hogy a cipőnk kopik a betonból kevert talajon és megfeledkezünk mindennapi gondjainkról, hogy csupa szar és mocsok az, amit mindennap átélünk. Nem attól mocsok, hogy olyan rossz lenne, hanem pont attól, hogy semmi sem változik és minden egyes nap csupán egy megfoghatatlan aprósággal külömbözik az elmút vagy éppen az elkövetkezendő naptól. Attól szar, hogy megszürkül, hogy nem változik szemmelláthatóan, hogy munkát keresel, de nem találsz; ha meg mégis, csak pont ugyanolyan szart, mint amilyen a szomszédodnak is jutott; hogy nem veszed meg a DigiTV- csak egy hónappal az után, hogy már az egész városban beszerelték, hogy nincs nájkicipőd hamarább, mint a BMWs srácnak lent a parkolóban. De ki a fasznak kell digitv vagy nájkcipő... Attól érzed szarul magad, hogy semmi sem változik olynagyot, hogy meg tudnál lepődni rajta. A boldogság meg... egy másodpercre elhiteti veled, hogy boldog vagy, visszatekintesz az előző hónapra és elhiszed, hogy boldog voltál, mert az egész emlékezés egy nagy egésszé áll össze. Múlt hónapban boldog voltál... de miért; tán csak nem kaptál több mosolyt a kelleténél?

Rájöttem, hogy vigyázz a háztetőkkel, mert nagyon könnyen eltakarják az ember elől a Napot... Ne rakd a postaládát a lenge kerítésre, ha egy barátságos Dán Dog-od van otthon, mert az postásnak is szüksége van még az kezére, hogy a szomszédnak is vihessen levelet, valamint ne keverd össze a Kauflandban a fogkeféket, mert kibaszottul idegesítő inventúrázás közben a colgatenél extrahardsoftmédium lófasz mellett amár megszámolt signál-vájtsenzitív extrahardmédiumot megtalálni... mert akkor számolhatod újra....

légy tekintettel embertársaidra... köszönöm nem járok BMWvel...

"a blog az első lépés az alkoholmentes sör és a guminő felé"

láttam a csendet

Teljes kivérzés... kedd, éjjel kettő; hazaindulsz egy fárasztó éjszaka után. Vihar után pötyörög néhány szomorú csepp a morcos, duzzadt felhőkből, melyek elborítják az eget. Egyetlenegy utcai lámpa sem világít, a város némaságba burkolódzik; nincs mozgás... csak az a néhány könycsepp amit a fejed felett terpeszkedő szürkeség megoszt veled. Teljes a káosz a szél. Minden aléltan hever a feketeség leple alatt és Tiéd az összes utca; Tiéd a város. Tiéd minden álmuk... Füledbe N.O.H.A. súgja Lunatica lágy dallamát és érzed hogy megérte várni... ha csak erre a kis pillantra is, de megérte érezni. Isten az égbolton... köszönj neki!

...azt mondták valami vérnyomás...

Én is kaptam ;)

Végre vettem a fáradtságot és időm is akadt, igy gondoltam itt lesz már a legfőbb ideje köszönetet mondanom Rickie-nek, hogy jelölt erre a kis szösszenetre. :) Nagyon szépen köszönöm és igazán örülök, hogy látogatod a blogot ;) :)

Az én jelöléseim:

Ezerarcú (a fotóblogot imádom:)
Zsiti
Rickie (amennyiben vissza szabad küldeni:)
Mateo
ګথਣकऎ-ڤ-ਣऎٵۋሱጺ
(2t felhasználó lemarad sajnos, mert nem sok blogot követek még szemmel azok közül is ők azok akik:)


Szabályok:
- Tedd ki a díjat a blogodra!
- Linkeld be, ki(k)től kaptad és kiknek küldöd (legalább 7)
- Hagyj üzenetet a díjazottaknál!

Köszönöm még1x;)

Nade:D egy kicsit vidámodjunk; ezt ki ne hagyjátok!

Kaukázus - Rézcső

Az a rézcső, ami a vizet hozza, zöld rozsdás lesz egyszer
Az a kémcső, amiben por a szív, párás áttetsző rendszer,
Az az arc, ami bentről csillog, csak tekintet lesz egyszer,
Az a szem, ami nekem tetszik, holnap csak turistatenger,
Az az óra, amelyik bezár minket, elem nélkül nem jár,
Az a gép, ami a testem kér még energiát adjál,
Az a pénz, ami a hasznot hozza, semmi nem lesz egszer,
Az a füst, ami megutaztat, több komponensű vegyszer,
Az a könyv, ami az igét mondja, emlékből van írva,
az a könny, ami sósan is csíp, tényleg ki lett sírva,
Az a pont, amin elindultunk, atomjaira van bontva,
Az a hely, ami rajtunk múlik, a lelkünkre van bízva,
Az a ránc, ami előbukkan, soha nem megy vissza,
Az az ősz, ami veled hullik, a hajszálvékony titka
Az a ránc ami előbukkan, soha nem megy vissza,
Az az ősz, ami veled hullik, a hajszálvékony titka,
Az a gép ami egyszer felszállt mehet még egy útra,
Az a gyár ami kifüstölte magát termelhet újra,
Az a kéz ami a jövőt nyújtja, májfoltos lesz egyszer,
De ez a láb még gyorsabban jön hozzám, mint megy reggel,
Az a kilincs ujjlenyomat-tárhely, a nyomozóknak vagyon,
Az a bugyi soha nem tetszett, aki hordta az jött be nagyon.

...Me and a Gun...

"...Goodbye my lover.
Goodbye my friend.
You have been the one.
You have been the one for me..."
(James Blunt)

Lenni sem...

Hiperkarma - Hiperkarma

Lassan vége lesz és te itt maradsz velem,
A világ végén, a folyóparton állunk,
Ha bámészkodni jöttél hozzánk, most megmondom
Nincs esélyed nálunk, mi újra kezdjük, igen, együtt.
És elintézünk mindent, a villanykörte Holdat
És felém szól egy hang: Érj hozzám!
Én bolond voltam mindig, mégis megtaláltam.
Elintéztem mindent!
És rohanj, és táncolj, és ugrálj, és üvölts
Vagy csinálj bármit, csak lássam rajtad hogy élsz!
És ha el is rontunk mindent,
Mi újra kezdjük és megint együtt!
Minden amit hittem az szerteszéjjel szállt
És itt vagy,fenn a villanykörte Holdon látlak
És felém szól a hangod és azt monda: Érj hozzám!
és ne bánts engem mindig én sosem bántanálak!
Örülj megtaláltak és mindent ami fájt
Én a kukám mellé tettem,
Ma semmi nem a régi, ma tényleg más lesz minden!
És a folyóparton állunk, a világ végén ketten:
Ott senki se jár, ha bámészkodni jöttél
Tedd meg most és tûnj el!

Te együtt jársz a sorssal, neked semmi se fáj!

Méltatlankodók

Ama pillanatban, mikor az öreg halász homlokon csókolta a Fiút, az égbolt a távolban fájdalmasan felmordult. A határban a lemenő Nap fénye már kihalóban festett lángot az alacsonyan nyújtózó, szürke felhők kegyvesztett ajkaira. A levegőben némi szomorúságot fújdogált az egyre erősödő, hideg szél. A Fiú vetett még egy utolsó pillantást az addigra már távolodó öregre, majd az arcán meghúzódó jámbor mosoly két sarkába könnyek gördültek, melyek szapora léptekkel peregtek le a sötétbe. A levelek egyre hangosabban zúgtak, mintha lázonganának. Az eget elboritották a cikázó villámok, de az eső még mindig nem ereszkedett a porba.
A Gyermek most a vén cigányhoz fordult, aki karjaival közrefogta, s némán a mellkasához szoritotta fejét. Erősen ölelték egymást, mint unoka és nagyapja, miközben a Fiú zokogása úgy hatalmasodott el felette, mint a mennydörgés az égbolton. Lassan engedték el egymást. A vén cigány egy robosztus fához vezette, melynek tövében leütette a Fiatalt meghalni. Felvette a földön heverő vonót és hegedűt és elhúzta a Fiú utolsó nótáját... A szél tombolt, a villámok üvöltöttek és a vihar végisöpört mindenen; nemkimélve élőt se holtakat... a "halak" a tó mélyére menekültek...

Bolondoké

Azt mondja dől a fal... Futok bazdmeg, futok mint az eszeveszett; autó ember; bokor, kutya... Az árnyék egyre jobban betakar, a böhöm nagy téglafal meg közelít! Merre tovább?! Házak jobbra; park balra; kereszteződés; autó tülköl. A víz patakokban csordogál lefelé az arcomon; torkom kiszárad. Autó, ember, autó, duda, tandem, kerítés! Ez meg csak dől. Mekkora súlya lehet? Egy jól megtermett elefánt elbírná a hátán? Ha rámesik agyonnyom... és még mindig dől... eltakarja a napfényt; mindent sötétségbe borít. Ki rakta ide ezt a kurva falat?! Fuss, ha kedves az életed; az enyém már úgyis csak eladásra vár... egy lyukas garasért a fele megvásárolható a Jednotában a mustáros polcon; a másik felét ajándékba adják a hellokitty-is nagyáruházban egy rózsaszín kenyérpirítóért... lehet próbálkozni... kurvaélet....

Vízért sír a föld, amikor könnyeivel önmagát öntözi!

The Prodigy - Omen(2009)

http://www.A3dance.com - The Prodigy - Omen "Copyright recordings, music and lyrics reproduced by kind permission
of Take Me To The Hospital / Cooking Vinyl - for original performances by The Prodigy, check-out the official channel at www.youtube.com/prodigychannel ."Courtesy Of Cooking Vinyl Records UK

Miért mindig a jók véreznek el a leghamarabb?

Igyál egy teát!

Volt hogy üvöltött, de legtöbbször csak esett... kecsesen, de erőtlenül, mint mikor kinn állsz a verandán. Nemhallod a város zaját, csupán a zápor egyenletes zúgását. És nem is mondasz semmit, hisz úgysincs senki aki meghallgatná. Nincs is mit mondanod. Sosem volt mondanivalód, ezért is örültél amikor esett. Mert amikor az esőfüggönnyel bezsélsz nincs szükséged szavakra. Nem kell velős tartalom se füszeres hangsúlyozás. Nincsenek sabályok. Csak érzések. Keserű, boldog, szép, sötét és mindenek felett nehéz érzések. Mert mindegyikőjük súlyos. Mind egy pillanatot idéz. Visszanyúl valahová és mutatja az utat. Csak meredsz kifelé a fejedből mialatt a cigid hetykén lóg az éterbe... nincs szél, nincs zaj, nincs mozgás se élet. A világ... hát a világ meg újra elrejtőzik. Bele a tenyeredbe. Bele az esőbe...

Ma!

Fogy az időm... Kerek nemtudommenyi órám maradt, hogy a fejembe verjem az összehasonlító gazdaságtan minden szegletét. És most is az helyett, hogy tannulnák ezt a szarfos blogot töltögetem fel a szarfos bejegyzésemmel. Fáj a nyakam és egyre kevesbb az időm... Úgy döntöttem adok magamnak pihenőt négyig (egyébként meg egész nap a babérjaimon ülök, szal' semmi diffi) és aztán nekiesünk a teendőknek; kifürkésszük a állam által vezérelt gazdaság-adta lehetőségeket; megfejtjük mért omlott össze minden nagyi kedvence: a szocializmus csodás tervgazdasága, amit mi űbergazdasági viszonylatban csak a Szovjet-modellnek neveznénk, valamint nagyot gyülölködünk a modern kapitalizmus csodáin...

Á bazdmeg félöt és még mindig nemtanulam szart se... ÁÁÁÁÁÁÁÁ.... menten!!

Ne csak nézd, hallgasd is!

Lhasa De Sela - Con Toda Palabra

"Füves"

Legelőn

(by me)

Zizzen a fű,
Moccan a mag,
Pára van, de
Fáj ha fagy...

Kapard ki az eget,
Kapard ki hamar.
Had hulljon ma ránk
Valami boldog zavar.

Néma ha kéred,
Visít ha futnak
Apró sérelmei néhány

Kanyargós útnak... (folyt. köv.)

egy oylan...

Plastic Harmony
(by me)

Liquify my soul...
I'll exchange it for more
Injectet trash, to cover
My naked body;

For I am lost in what I
Really thought to be
The fairy tale of one's
Life; sadly maybe another time...
Now erase my mind,
Rape my memories and
Drown them in the river;
But make sure not to shiver...

Girl, take the time and
Dance again 'till midnight
With the rusty chain
Twisted 'round my lustful
Brain; as I stand in the door
Watching you laying stretched
On the floor stripped;
I'll make you kill me...

Oh, baby kill me please;
Let me die at ease
Kill me girl, kill me more!
Take my life and run!

Mostanában...

Heló világ! Pontosan egy hónap telt el azóta, hogy utoljára volt időm idetolni a pofámat, hogy napi 3 bejegyzéssel szarráírjam a blogot. Ja, meg mivel az összes barátom/ismerősöm úgydöntött, hogy nekifog blogolni egyedülmaradtam a világban és arra lettem kényszerítve, hogy újra itt töltsem el hideg sötét éjszakáimat. De amúgy szeretek itt lenni... csak Nusi nélkül kaki... NADE! A közeljövőben újra aktív blogfogyasztóvá válok és ígérem, majd egy csomó fityfenét felírok. Lesz sok kép meg zene meg minden meg olyan kék bigyók, amik a falra vannak festve... tudjátok azok az izék, amelyek abban a teremben vannak ahol müanyag kanállal eszünk abban a szépszínű épületben, tele jóemberekkel... ott van a legjobb barátom, de nembeszélhetek róla, mert ha az ellenség meghallja megint bevisznek abba a csúnya megsárgult puhaszobába és rámadnak valamit és azt hazudják, hogy az a buta ing amitől alig kapok levegőt arra van, hogy jobban aludjak a sötétben... perszepersze... nemhiszek én nekik el akarnak vinni...mindig betesznek oda mindig, amikor az ennivalót megpróbálom a gyomromba tenni a kanállal... mégsem, nemszeretnek engem itt.... Csita szomorú...

Nahuh, izé... szóval az elmúlt két hónapban nemsok minden történt, de azért egyvalami mégis, amit még meg sem említettem; belépett a világomba(vagy én az övébe:) egy nagyszerű emberke és újra egyenesbe hozta az életem. Lett egy palacsintám, aki most nagyonnagyonamindenem. NagyLove van! Hiányzol szivem! De ez tabu téma;)

Aztán; két hónappal(de az is lehet, hogy már hárommal) ezelőtt voltunk Mátés formafesztes Jóvilágvanon. A buli fergeteges volt: festmény-, rajz-, fénykép- és képzőmüvészeti kiállitás, teaház, graffity, wc, versfeolvasás és sooksokzene. Hollóval, a(hogyismondjam) lánynak öltözött fiúbarátommal (soha nemtudom a fiúlány barátságot kellően definiálni(ha aztmondod barátommal idétlenül hangzik, ha meg azt mondod barátnőmmel még valaki félreérti)na mindegy:) elökörködtük az estét, de ő is elég korán hazament. Jó volt összefutni Nyemeccel és Arwennal is, bánom, hogy nemsikerült többet beszélnünk. Ingáztunk a müvelődési ház és a Green "művelődésiház" közt egész este, Zsittyőékkel is jókat szórakoztunk, valamint meghallgattuk Mátét ahogy csöppkis alkímiával összeelectroharmonixezik néhány fantasztise számot a Jóvilágvan zenészeivel. Éjfél tájt egyedül maradtam és egy-két órácskát ejtőztem a Jönvukk zenekar színpadi műsorára és nemsokkal zárás előtt találkoztam Koci barátommal, akivel aztán rongyosra fagytunk a buszmegállóban hajnali 3tol 6vagy7ig egy szál zakóban meg konverzben... de azt is túléltük. Megpróbáltunk elaludni egy nagyonszar padon, de nekem max 10 percre sikerült elszundítanom. Megváltás volt felszállni reggel a kifűtött buszra. Egyszóval jóvolt:D Csak kevés.

Mennék már megint valahová; Királyfeszt, Hungarotrip, kelet stbstb., csak sajna még itt a nyavalyás makrovizsga a nyakamon, amit ha nem teszek le, akkor úgy rúgnak ki az egyetemről, "mint a sánta kutyát fosni"."...de nehéz az iskolatáska, úgyhogy cipeld helyettem hazáig geci..." Nemsokára itt a Jókai napok, addigra be kéne fejezni mindent. Meg főleg, hogy fent tudjam tölteni mindennapjaimat Pozsonyban, kedvesemmel. Szal jövőre való tekintettel kilátások akadnak, de még az még messze van. Valamit csak kitalálunk!

Röviden ennyit a comeback-ről. Jólessz minden! Písz; Lávja all, but most of all Tebe má panenko;)

Meg a K.U.R.V.A. vizsgaidőszak már megint...

Felkérés keringőre

Tomi! Ha idáig elértél, már nincs visszaút; elfogytak magányod órái, ezért szépen fogd formás feneked és levitálj a borkóstoló utcáig! Máté már vár.

Atyo

Majmok bolygója

Utolsó mondat: Csita dobd ide azt dárdát....

Kell lennie hogy van!

Kellemes pillanatok, édes meg savanyú érzések repkednek a fejem felett. Beletúrnak a hajamba, szétkenődnek a homlokomon, mint a tavaszi szellőbe vegyített, részecskegyorsítóval röptetett vérszínű bogarak egy mocskos szélvédőn. Kutyák tangóznak macskák derekán, mialatt majmok tépnek cimbalmokat a visító csendbe.

Az idő is velünk táncol, s nyálfoltos napsugarat okád deres kádam zománctol retkesedő fogaira, melyben a valaha sosem volt nyugalmam csónakázik nagy széltolásban. Kiáltanék "állj"-t a holnapoknak, melyekben tétován áznak aszott ujjaim, de a rigó itt a cencúra mely most tiltást-rontást vert fel vén fejem helyére. Így maradt nekem egy azon sok érzések töredékes felszíne szájam padlására tapadva, hogy mi lettem... Lettem köz, lettem szög, lettem rög, lettem dög. Citromsárga érzés ez, melyben voltam boldog, voltam dolgod, voltam romlott, voltam foltod voltam örök bolondod (voltam).
Mert az égbolt az én temetőm...
Mert az égbolt az én temetőm...

Bársony köpeny

Lelkem most köpeny, melyet óriás szelek terelgetnek a magas égbolton, s mikor fennakad királyi fák lombos koronáin mindíg kevesebb lesz. Rongyosra tépte már az idő könyörtelen vasfoga. Koldus piszkolta, hempergette alkoholos mámorba. Vihar ráncolta, villámokat kergetve háborgó fellegekben táncolva. Buzgón itatta fel egy valaha volt árva gyermek könnyeit, hogy tiztálkodjék. S majd Neptún csalogatta tengerek örvényes mélységeibe, s hányta partra a világok végén, hogy végül hamuvá legyen az élet sivatagán(oltárán)....

un rêve

(The Dream, Picasso, 1932 — Steve and Elaine Wynn Collection)

Egy álom... felébredsz és mintha dézsából öntenék, záporoznak a könnyeid. A szíved ezerszáz darabra szakadva, mint egy elhasznált felmosórongy valahol egy csipeszen... libeg a szélben. Emlékszel, édesapád halk zümmögő hangjára; ajkai formálják a szavakat, melyek millió ráncot vésnek az keserűségtől megkövült arcodba. Négy lábon forogsz a mocskos szőnyegen, mint a malac az ólban. Itt kell lennie valahol. Az elkeseredés csámcsogva kúszik a homlokodon és a könnyek leperegnek. Felpattan a szemhéjjad, csupán álom.............

De te tovább ontod a könnyeket...

Az elmúlt másfél hónap összegzése

Oh, mily régen nem történt semmi ezen blogon. Hát ez van, akit érdekel az életem attól elnézést kérek, hogy nem jelentkeztem... bár biztos vagyok benne, hogy eme emberekből azért olyan sok mégsincs:D Egyébként több alkalommal is megpróbáltam valamit felfirkantani, de nemment... most sem megy(érezhetően száraz a szöveg), de azért gondoltam történt mostanság egysmás amiről nyomot kell hagynom;) Ott volt Pl. a 30Y koncert amit meg sem emlitettem, pedig már jó egy hónap eltelt. Fergeteges buli volt. Végre megtudtam merre van a Molotow. Átlagkorosztály 15-17, de annak ellenére mi még megcsináltuk magunknak a hangulatot. A Máté vendégül látott estére, Zsitiékkel is összefutottunk, sőtmitöbb megint zárásig maradtunk a Greenben:D Nos, a koncert: Hát mivel egy pincehelység avagy garázshelység vagy mi a pöcs volt a helyszín, az oxigéntartalom közelitett a nulla felé, a levegőt csak a cigarattábol tudtuk szippantani:) az izzadság úgy folyt mindenki arcárol, mint egy kanna víz... örjöngtünk minden. Hálát adok az egeknek, nem voltak erős kidobóemberkék a színpadon, mint a RéV-es Komáromos bulin, igy szabadon tombolhatott a nép, mint az amerikai nagykoncerteken a tömeg tetején úsztakk az emberek. Buli előtt kaptam ajándékba Hollótol egy nyakláncot, tökre szeretem:) Buli után meg a Máté elviharzott a Greenbe, ahová mi a Zsitiékkel gyalog cammogtunk 110%ig vizes, izzadt fejjel. Meg is kértem őket, hogy látogassanak majd meg a kórházban, mondván, hogy ezt meg nem úszom agyhártyagyulladás nélkül. Erre valakinek kipattant a fejéből az a zseniális ötlet, hogy kössem meg a fejemen a sálamat olyan Mariskanénisre... igy mentünk a Greenbe. Hazafelé Máté valami hordának hőbölgött az utca másik felére(mi meg csak ketten, de semmi gond ;)........................nemsokára hazaértünk.

Aznap este megláttuk plakáton a Greenben, hogy Zselizen Žagar koncert március 7-én. Mi meg elmentünk. Felkerestem Gui barátomat, mondta ő is, hogy nagy valószínűséggel ott lesz, mivel felkérték fényképezni. Igy jutottunk el pár héttel később a Žagaros-Longitalos-mr.mirroros zselizi bulira, ami igazán pazarul sikerült. Kicsit idő előtt érkeztem a helyszinre, Mateo meg Böszi még nem értek be, Mátéról nem is beszélve aki valamikor 22:00-tájt robogott be lazán ittasan. De az ő történetét nem is mesélem, mert ha feltéved ide nagyon dühös lesz, hogy még itt is firtatom, hogy NEM EMLÉKEZETT RÁ MIKOR ÉS HOGY MENT HAZA.... Nos szóval Mateót és Böszit bevárva én még elfogyasztottam egy sört aztán elmentem Guiék elé. A gondok ott kezdődtek, hogy én már fel voltam öntve, mikor megérkeztem, mert itthon Évike szülinapja révén Koncz familyvel megittam egy kevés whiszkit, némi pálinkát, s egy kis borocskát... de hát ezek a dolgok csak éjféltájt fordultak rosszabra....:D de túléltük. Táncolni nehéz volt, mivel a Böszi nemegész egy héttel a koncért előtt néhány Kempórúgással szétrúgta a bal térdem, amire még mindig nehezen tudok ráálni. De annak ellenére észre sem lehetett venni, hogy a fél lábamra béna vagyok ;) Koncert előtti pénteken levágattam a hátam közepéig érő hajamat... amivel nemkicsit sokkoltam a baráti köröm nagyrészét. Volt akinek tetszett, többen mondták, hogy öööö... szóval fura, nemcsak nekem, hanem mindneki másnak is, de túl sürü volt igy elmentem megint megnyiratni picit, most meg nagyon el van baszva már(közérzet+önbecsülés karöltve sétálnak a béka segge alatt), de leszarom... majd megnől. Közeljövőben igyekszem majd érdekesebb szövegekkel folytatni a blogot... de "írói' válság van. Be kell érni enniyvel. Lavjú all.

Vadiúj sejhaj Žagaron

ittunk

ex-sistere

Félek... úgy érzem soha többé nem leszek olyan, mint voltam. Mintha kiveszett volna belőlem minden pár hét leforgása alatt. Rossz lettem. Pedig nem voltam, tisztán emlékszem, hogy mindíg igyekeztem okosan csinálni a dolgaimat. Nem éltem burokban, nem forgattam szélsőséges gátlások közt az életem, de azért mindig tudtam mi helyes és mi nem. Mostanság mégis, mintha egyre gyakrabban felejteném el, hogy ki vagyok... vagy voltam. Reggelente a tükörbe nézve pedig az jut eszembe az idegen arc láttán, hogy senki lettem. Elnyúlva tűnődöm, hogy hová lett belőlem a naív kisgyermek mosolya, hová tűntek a csillogó szemek, amelyek egykoron mindent elhittek, melyekből sugárzott a kiváncsiság a világ felé... melyekben mostanra már csak a megfáradt hitetlenség tüze lobog. Csupán szerelemre vágyok... olyanra, amely már soha többé nem lesz ...

Kedélyállapot

Egy kicsit üres

Köszönetem jeléül Máténak és kedves édesanyjának többek között és nem utolsó sorban a finom pizzáért:)

"Nekem a Balaton a Riviera,
Napozni ott szeretek a homokon,
Nekem csak jó estét a buona sera,
nem töröm más szavakon a kobakom..."

(Felföldi Anikó : Nekem a Balaton a Riviera)




Fantasztikusan éreztem magam, köszönöm barátom!

"...szembenézni az élettel, mindíg. Szembenézni az élettel és tudni, hogy mit jelent. Végül... tudni szeretni olyannak amilyen, és aztán eltaszítani..."

(Az órák)

Naptalan-Holdtalan

A csillagok mezitelen táncot lejtenek az égen, mégsem teszik ezt oly félszen. Hát én kérdem: a fák miért nem öltenek ruhát a réten? Vessük le a göncöt mi is, kérem. Tán az ma már oly nagy szégyen? Holnapután úgyis lassan minden ember kurva lészen. Semmi érdem, némán vérzel, kevés kényszer... "igy kell ezt", mondva mondván a sok halott némber. S most áruld el, kérlek:
Mit érzel?

kitaláltam

Az élet egy nagy rajz... egy karikatúra. Az utóbbi időben kezdem érezni, hogy az enyémet elég ügyetlenül rajzolják... Próbálom a kontúrokat erősiteni, de valaki mindig beleradiroz. Azon tűnődtem, lehet filccel kéne próbálkoznom, de annak az a hátulütője, hogy ha valamit elrontasz már soha többé nemfogod tudni eltüntetni... Furcsa, hogy valaki tökéletes munkát végzett az égen, a tengereken, az óceánokon az állatokon és mindenen ami nem emberi... Aztán mikor arra került a sor, hogy az embereket kellett papirra vetni a munkát elrontották. Nem állitom, hogy elnagyolták, inkább pont az ellenkekőjét: hogy valaki túl aprólékosra tervezte, aztán a kezébe adott egy másik ceruzát amivel előszeretettel elbaszhatja a saját életét. Persze az a valaki mindig kézben tartja a dolgokat ott fent... de szerintem ennyi agyatlan lényre, mint amennyien vagyunk még ő sem képes vigyázni. Vagy lehet, hogy régen képes volt... de már nem az. Persze ez csak az én véleményem. Mivelhogy az én rajzaimon olyan ábrák jelennek meg ahol az emberek maguk alól próbáljak meg kiradirozni a földet. Kétsébesett és elvetemült arcok. De egy karakter sem állhat a fehér papiron üresen, hacsak az aki nézi nem képes mögéjük a világot a saját fejéből odavetiteni... nemigaz?
Nem vagyok ma képes többet kipréselni magambol... nemsokára folytatom az elmebeteg eszmefuttatásom...

.
.
.
.

Vasárnap, Február 15, 2009, Idő: 23:20

Nevetséges számomra egy picit néha-néha visszaolvasnom amit irok... vagyis... inkább szomorú. Nem is az, amit alkalom adtán leírok, hanem amikor visszaolvasva, mitha belenéznék a tükörbe: fókuszálok, de az arcom helyett csak karcolásokat, hegeket és sebeket látok. Ugye értitek?(néha olyan vagyok, mint valami skizó... rá kéne végre jönnöm ki is vagyok valójában) S ilyenkor, mikor hasonló szöveget okádik ki magából a lelkem, elszmorodom és nem azért mert olyan szomorú lenne az életem, hanem mert éppenhogy nem is lenne rá okom, hogy ilyet írjak, vagy, ha lenne is; miért tenném, mikor szeretem az életet és szeretem az embereket és nem oly szörnyű a világ! Viszonytagságokkal teli, de Marquez hihetetlenül rátapintott a lényegre búcsúlevelében, mikor azt mondta, "...hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik". Túl sok a pillanatnyi állapot... Odafent azt írtam az emberek rosszak, de ezt igazándiból csak ritkán érzem. Igen, olykor-olykor rosszak. Kaptam már pár "fejberúgást" az élettől, ahol az élet lábán az acélbetétes bakancs az ember volt. De ki ne kapott volna már. Nincs miért sopánkodni, mert az élet mégiscsak egy ragyogó vergődés. Csak a módját kell megadni. Mert csupán rajtunk múlik, hogy hogyan sétálunk végig rajta. Tesszük-e azt azt kihúzott vállakal, őszintén mosolyogva, vagy búskomor hitetlenkedéssel, úgy hogy arcunk hegeit nem forditjuk a tavaszi szellőben a ragyogó napsütésbe. Nos, s, hogy most mindebből mi a konklúzió? Azt mindenki döntse el magának. Számomra talán csupán annyi, hogy rá kellett döbbenjek menniyre ellentmondásosan élem az életem. But - On the other hand: egyszerűen csak vannak jó napok és rosszak:)

Kis Tavasz

A világ attól színes, hogy nem feketefehér... ma egy nagyon rövid időre beköszöntött Komáromba a tavasz, amitől nekem is erőre kapott a lelkem. Persze csak amíg haza nem értem, mert itthon az egyetlen esőfelhő a környéken is a mi házunk felett nyújtózott, s ez egy kicsit kiábrándított. De sebaj, mert már tudom, hogy van mit várni. Újra van cél a szemem előtt, ami nem más, mint a végtelen mélykék égbolt:)
Dél tájt kivánszorogtam egy bagóra a balkonra(fent, lakásunk legfelső, hetedik emeletén, ahonnét végtelen a kilátás) és olyanyira elkapott egy érzés a magas égtenger láttán, hogy majdnem sírva fakadtam. Egy röpke pillanatra nagyon boldogog voltam. Kicsit szomorú, de nagyon boldog. Sajgott a szívem... de talán mert minden amit láttam, minden amit el tudtam képzelni és minden amit éreztem csak egy karnyújtásnyira volt tőlem, mégis hihetetlenül messze... de nem volt baj, hisz megtanultam már, hogy nem az égbolt az, amit meg kell fogni, hanem az érzés. És tudtam, ha egy percre megállok és megvárom, amig a szemem összeér a kékséggel, már egy részén túl leszek. Ami maradt, hogy szívemben átverekedjem magam gyönyörű emlékeim mostanra folytogatóvá vált, néma zugán, hogy kiérjek egy érintetlen tusztásra, ahol biztonságban leteríthetem felelevenedő élményeimet egy fájdalmasan tiszta és csodálatos égboltról.
A nap további részében már csak tengődtem. Édesapámmal való találkozásom 3ra volt időzítve, de előbb elindultam, mert már rugdalltak a lakás falai. Mikor kiértem a friss és kellemesen langyos levegőre újra minden gondom egy szempillantás alatt párolgott semmivé a kellemes napsütésbe és ez felbátorított. Mint a bolond, vigyorogva vágtam neki a kis utamnak. Többen is furcsa arcokat vágtak, biztos gondolhatták, hogy "ezt is most engedték ki valamelyik elmegyógyintézetből".:) De, ha hiszitek, ha nem, igazán olyanyira jól éreztem magam, hogy semmi sem tudott érdekelni, nem még, hogy ki is hozzon valami a sodromból. Aztán hirtelen rádöbbentem, hogy a kelleténél hamarább indultam, így volt időm a főút menti, apró parkban ejtőzni, amit ebben a gyönyörű időben bűn is lett volna kihagyni. Ennek köszönhetően el is ütöttem itt az időmet. Közben világmegváltó gondolatok cikáztak keresztül-kasul a fejemben és megetettem a szívemet egy csomó napfénnyel... elvégre sosem lehet tudni mikor adódik erre egy újabb alkalom. Rámrontott a már általam jól ismert hajléktalan "barátom", aki mindig ki tippel magának ha arra járok és nagy meglepetésemre meg is jegyezte, hogy már lejmolt tőlem párszor:) és a napom "i" betüjére a ponton igazándiból Ő tette fel, mert láthatólag neki is feldobta a kedvét a jó idő és ez engem méginkább mosolyra derített. Végül pedig nem pénzt kért, hanem egy kis kaját, ami óriási együttérzést váltott ki belőlem, mivel manapság köztudott, hogy a pénzt néhanyuk más dologra szórná el. De ennivaló sajnos nem volt nálam, igy mégiscsak néhány cent lett a vége. Ennek ellenére megígértem neki, hogy ha lesz nálam és összefutunk kisegítem egy kis élelemmel. Aztán megköszönte és arcán a ragyogó jókedvvel továbbsietett, ahogy én is édesapám elé.
5re hazaértünk, valamivel elszarakodtam az időt, átugrottam Koszhoz, aztan kitaláltuk, hogy leugrunk egy sörre. Éjfélre hazaértem és ittvagyok:) Megint szar az idő...

Néhány gondolat

Egy újabb nap... vagy inkább egy újabb éjszaka. Megannyi dolog rázta ma újra a fejem de a legriasztóbb mégis a felismerés volt... hogy egész életemben csak zúgnak a dolgok a fejemben és nem állok meg egy másodpercre sem, megszabadulni a gondolatoktól. Leülltem a konyhába a kisasztalhoz, az apró sarokba, ahol édesanyámmal alkalom adtán bagózás közben osztjuk egymásnak a észt és azon kaptam magam, hogy hömpölygök lefelé egy sípályan a szomorúság, a gondok és a betegségek lavinájával a fejemen. Rágyújtottam és hirtelen megakadt a szemem a lábamon, ahogy ritmusra dobol az idegességtöl. És(tudom, hogy a mondat elejét nemszokás éssel kezdeni) ekkor döbbentem rá, hogy muszáj megállnom egy percre. Lehúnytam a szemem és eszembe jutott néhány ismerősöm agykontrollos badarsága, amihez mondjuk én egy mukkot se értek, de teljesen mindegy is... mert elég volt lehúnyni azokat a szemeket és egyetlen percre kiverni mindent a fejemből, ahhoz, hogy a lelkem megnyugodjon. Jó volt egy lehelletnyi időre lesöpörni a vállaimról a gondokat. És elhihetitek, ha túl nagy a nyomás érdemes rásszánni egy percet, hogy kihányjátok magatokbol a gondolatokat. :) ... lehet, hogy már tényleg elhülyültem...

Franky, Please burn up the Sky...

There is always the possibility to find your way out of the dark...
(Sirály back door - zsittyő lesd meg helyettem is naplementekor kérlek)

...kéne egy új élet mert ezzel már nem birok el...

"Nekem"

Nekem felhő...
Nekem mező...
Nekem álom...
Nekem üres...
Nekem üvölt...
Nekem csöndes...
Nekem sötét...
Nekem béke...
Nekem harc...
Nincs már itt semmi
Nekem

...gondolkodtál már rajta?

Neharagudj Mateo, hogy ezt csak igy lenyúltam, de igen meginditott és úgy érzem ennek a videónak a megjelenitése millió helyen is kevés lenne...



Quercus: Total Warming
Advertising Agency: McCann Erickson, Lisboa, Portugal
Creative Director / Art Director: Diogo Anahory
Creative Director / Copywriter: Jose Bomtempo
Production Company: Seagulls Fly Brazil
Director: Flaviomac

Csak ennyi a boldogság - "Nem, nem bántam meg semmit sem..."

Forgott a fejemben néhány gondolat, de mikor nekiáltam leírni(bepötyögni) belémszorultak a szavak, ezért most nemírok, csak megosztok. De mielőtt elindítod ezt a felvételt töltsd meg a poharad egy korty Chardonnay-val.

Edith Piaf - Non, je ne regrette rien

"...Amit a hernyó a világ végének tekint, azt a mester pillangónak nevezi." (Richard Bach: Illúziók)

"...a homlokom hozzád nyomom..."

Bizarr dolgok folynak itt a háttérben. Az eszemnek lábakelt, méghozzá akkora, hogy épp tegnap szeli át a fukar óceánok egyikét. A dalok menekülnek, polcokon felfelé, hogy egy névtelen Isten lábán csüngve okádjanak zöld szivecskéket a körtétől és más gyümölcsféléktől bűzlő alkoholos éterbe. A cigaretta füstje száll, csak száll, magasan megelőzve minden Isten dalos lábát. Bolond emberek sikongatnak megváltást bolond időknek. Az utolsó napsugarak becsúszik az ablakon, megmelegíti jeges hátát hideg fiataloknak. Leüll, kortyol egy körtét, kérdőn mered, igy szól: ssssssssss. S egy perc elteltével már a szürkület csorognak be ablakok szálkás deszkáin. Hol itt, Hol ott - mondja, majd kortyol egyet napsugarak megmaradt körtéjét, kér egy új kört, fordul, mondja: ssssssssss. S teljes a sötétség.

"Üresen állok Mindennek háttal Veled álmodni könnyebb mint egyedül ébren vagy valaki mással..." Hiperkarma - Üres

Most megint szar... Nem is tudom mi késztetett, hogy magyarázkodjak, de úgytűnik, hogy ha már ilyesmibe kezdtem biztosan nagy baj kerekedhetett a fejembe. Azok előtt, akik feltévednek ide és nem ismernek szeretném magamat tisztára mosni. Mielőtt a sok negatív hangulatú bejegyzésnek nekiesnek és gyorsan el is rohannak sikoltozva, hogy "fúj ez már itt egy milyen gusztustalan EMO blog^^", szeretnék elnézést kérni... mert nem nyalom a hajam a fejemre és nem küszködök reggelente a tükör előtt állva suicid hajlamokkal. Egyszóval alapjáraton egy egész szófosós kis vidám emberke lennék... csak valahogy, mostanság érzelmileg ömlik a nyakamba a szar és elég nehéz kifelé lapátolni magamból. Ez a blog egy mód a sok közül, de nem azért szerkesztetem, illetve kezdtem bele, hogy itt sírjam ki magamból minden gondomat bajomat. Igazábol nem is tudom miért indítottam - de ez amúgy sem releváns... ittvagyok és ebben a semmitmondó bejegyzésben csak azt szeretném minden kedves érdeklődővel érzékeltetni, hogy nem tartozom a öngyilok hajlamú tinik közé.^^ De minek is koptatom a számat(vagymit), hisz minden normális ember tudja, hogy csak a színekben lubickolva szép az élet... és ettől nehéz az én pici szívem. Az én színeim nem olyan rég útnak indultak. Egy kicsit továbbléptek, s talán ezért tűnhet oly szürkének ez a blog. Ma érzem igazán, hogy kifakultam... marcangol.

"...mert az élet szép!" (szeretni kell)
Köszönöm egyetlenem!

holvoltholnem...

Most jó... most pára vagyok! Egy közlekedési lámpa zöld fényében lubickolva járom az utcákat. A Zöld velem tart. Pirosra is vált néha, megállok egy szusszanatra. Azt mondom szussz... később újra tovább lubickolok. Hopp egy útpatka... beléakad az apró lábujj, a pára orra bukik. Fájdogál, de feláll és továbblibben, mert Ő... ő csak egy kis pára, mint a kis ő. Este szép a Zöld. A Piros félelmetes, de segít, hogy szusszanjak. Kell a Piros. Sárga nincs... ez olyan béna lámpa. De szeretem, mert messze kísér. És mikor kiérünk a város útvesztőjéből már látom a világ végét. Itt kéne leugrani... meredek, de a pára halhatatlan. Kicsit majd fáj, de odalent megpihenek. Meghát, van velem egy Zöld, ami néha Piros. Megyünk.

A hangulat ma:

Eleven Hold - Szeva, Föld!

Kösz', hogy gonosz vagy! Ezzel nyílt egy
újabb ablak a saját zaftos, mocskos,
finom célom felé.
Csodás kis kert épül most a bizonyos
"semmi ágán"! Fizetni majd később kell,
mikor nem lesz már miből.

Most lehull a melledről ez a
közösen használt testem.
Úgy látod, hogy elveszítesz,
pedig nem is voltam a tiéd!

Megbocsát a vörös lomb, s az októberi szél.
Talán igaz táncra hív, azt hadd járjam el én!
csakúgy mindenki nélkül!
Ajándék, hogy te voltál, ki a
szerelmével rég, a létbe segített!
Vessző vagyok, s te vagy az íj,
de vár egy valós cél! Hát lőj,
s én majd intek a csendből!

Te sem lennél az, aki vagy,
hogyha nem véted el pont százszor!
Kijár a szenny is a sok tilos meg muszáj után!

Most lehull a melledről ez a közösen használt testem!
De soha nem feledem, ki voltál.
Úgy tűnik, hogy elveszítesz, pedig
sosem voltam a tiéd!
Örök várandós marad a szívem.

Megbocsát a vörös lomb...
...
...a csendből!

Jó társ voltál a show-ban!
Légy jó úgyis, ha csend van, és senki se' lát!
Lőj végre! Ráncot keresve,
arcunkra ül most az este.
Halkan, hisz' jobb társ a szív a szónál.
Lőj már! Nem létezik törvény!
A tinta tisztább a vérnél!
Az ész sem számít ha megtagad, vagy elfelejt!
Úgyis ugyanúgy lehúz a Föld, és
éppúgy fenntart a Menny.
Úgyis ugyanúgy lenyom a Menny, és

éppúgy fenntart a Föld!

Hihetetlenek igazgatóságos manifesztációjának relevanciája

Törpék indultak ma bennem... Hosszú és kimerítő útra indultak. Indultak, hogy lássanak valami szépet is, mi majd megindítja őket újra, mivel bennem már csak száraz indulatokkal viaskodtak. Úgyvélték útnak kell indulni, s mindent el is vittek magukkal... csak az indulónát felejtették idehaza, bennem. Így van mivel kenni a szívemet. Mindíg vastagon kenem. Ma is bekentem. Megindított valamit. Elindultak a könnyek. Bekenem holnap is. Be én....

Hallok valami zongorát! Nini! Úgy szól, mint a tavaszi kék szellő, s az illata mint a gömbölyű, félédes boré... A dallam a vállamról legördülve a tenyerembe cseppen. Pár perc és felszárad... mindig felszárad... sírok majd újat...

"Nincs már bennem
Csak üresség..."
(30Y - Kipakolta)